Réder-Nyúl Erzsébet – Hallássérült gyermeket nevelő édesanyja

Hosszú volt az út odáig, míg megkaptuk a diagnózis, hogy Timi hallássérült. Az első reakcióm a kétségbeesés volt, pedig valójában egy ideje már sejtettük, hogy a hallásával van gond nem az értelmével.

Timi nem fordult mindig a hangok irányába, nehezen reagált a beszédre, nagyon nehezen figyelt a nevére, és nem érdekelte, ha beszéltünk hozzá. Bent állt a sarokban csak ott mondta a mondanivalóját. Ennek ellenére persze úgy vittük el a hallásvizsgálatra, hogy a legjobbakat reméltük, titkon arra számítottunk, nincs semmi gond. Sokkoló volt a hír, mert a folyosón közölték velünk, hogy a gyermek nem fog hallani.  Megtorpantunk a hír hallatán: és kérdéseket tettünk fel- Akkor most hogyan tovább? Hogyan fog a gyerek kommunikálni? Mi hogyan fogunk vele kommunikálni? És hogy fog megtanulni beszélni? –Kérdésekre nem kaptunk választ! Közölték velünk, hogy hova fordulhatunk illeszték levételre, adtak egy címet ahová elmehettünk a készülékért. Magunk kellett mindent megoldani! Semmilyen segítséget nem kaptunk meg! Minket nem hagyott nyugodni és elkezdtük nyakunkba venni a várost és így találtuk meg az ország legjobb logopédusát Montágh Imrét  aki csak bíztatott minket. Igaza lett!:-)

Nagyon sok mindenen mentünk keresztül! Voltak jobb időszakok és voltak rosszabbak is, de szerintem minden családban van. Most így összeszedve gondolataimat az elmúlt  40év-ről nagyon sok mindent tudnék leírni. Vannak olyanok amíg nem tűrik a nyomdafestéket , és vannak olyanok melyek pedig igen. Röviden megpróbálom leírni, hogy mi mit tettünk, hogy idáig eljutottunk.

• Fontos a megfelelő szakember megtalálása – merjük minél hamarabb ki kérni a véleményt a gyermek állapotáról, és a lehetséges alternatívákat.

Egy fontos dolog van amit mindenkinek tudnia kell: Nincs lehetetlen, minden honnan van kiút! Mindenre van megoldás!

• Megfelelő hallóka próbája során akkor még audiológusok állították a készüléket, volt, hogy Timi semmi re nem reagált, volt, hogy kitépte a füléből olyan hangos volt. Számomra tapogatózásnak tűnt az egész.. Amikor már megtettünk mindent és nem jutunk előre akkor kell tovább lépni! Adjuk időt a gyermeknek és ne rögtön fogadjuk el azt ami visszafordíthatatlan.
• Együtt kell élni a gyermek hallásveszteségével és nekünk is meg tanulni hozzájuk alkalmazkodni – például fontos , hogy mindig hajoljunk le hozzá, szépen artikuláltan beszéljünk, ahogy a tanár úr minket is tanított.
• Fejlesztéséket minél hamarabb el kell kezdeni. A gyermek képességének a legjobb oktatási formát megkeresni! Fontos, hogy hetente háromszor kapjon szurdopedagógus fejlesztést és a minél többet foglalkozzunk vele otthon is.
• Engedni kell, hogy gyermek elsajátítsa hangos beszédet a szájról olvasást, jelnyelv használatát és a, mert ez három dolog ami megkönnyítheti a gyermekkel való kommunikációt!  Befektetni abba, hogy külön tanár foglalkozzon gyermekkel, mert csak így érhető el, hogy folyamatosan fejlődjön a gyermek!
• Mi maradjuk meg szülőknek akik egy stabil megnyugtató hátteret tud biztosítani a gyermeknek!
• Nem kell sajnálni, nem kell különcködni vele, nem kell kezelni hátrányos helyzetűnek. Tudósítani a hallássérült gyermekkel , hogy Ő ugyanolyan ember mint a többi csak hallókészülékkel kell élnie! Ha nehézsége van akkor jelezze a hallgatóság felé! Ne legyen szégyen!

Rengeteg türelem kellett ehhez az időszakhoz. Szerencsére azt mondhatom a, hogy mi szülők megtudtuk adni azt, hogy egy olyan hallássérült emberkét neveltünk aki megállja a helyét a világban! Vannak nehézségek, de a mi mottóink:  „Nincs lehetetlen csak akarni kell! Megtudod csinálni! Adj időt magadnak és minden ott lesz a kezedben amit elterveztél!”

Minden hallássérült gyermeket nevelő szülőnek üzenem: Éljék a jelent,és építsék a jövőt!